Hát ilyeneket horgolgatok most. Csak azért érdekes, mert ferdehorgolást még nem igen csináltam. És persze a szaporítás-apasztás sem volt horgolásban nálam. Igaz, most ez még több sebből vérzik (apasztásügyileg van még mit gyakorolnom és iszonyat macera a szaporítás is egyelőre), de az enyém és ilyen és kész. :D Dísznek szánom húsvétra. És nem ez az egyetlen, mert ebből a színből már van 3, de pirosból is lesz kb. ugyanennyi. Majd ha kész lesznek akkor mutatom őket "csokorban" is. :)
szerda, március 21
kedd, március 20
Urajka gyűrű
Kriszta átjött megint ötletelős fűzésre és meg lettem szidva, hogy én nem fűzni akartam hanem horgolni. (azt amit horgolni akartam, majd mutatom később) Így elővettem a jobbik eszemet és gyűrűfűzésbe kezdtem. :) Ez lett. Az alsó (rossz) képet az arányok miatt mutatom. Nem kicsi gyűrű lett. :)
Címkék:
befoglalás,
gyűrű
péntek, március 16
Tenke medál
Párom szerint ez nem nekem való, mert hozzám mérten fakó! Ezért ebből lesz egy sokkal színesebb is. Hiába, úgy tűnik mostanában, hogy hadilábon állok a színek összeválogatásával.
Szélike mobil lógók
Nem tudtam élethű fotót készíteni a rózsaszín-barack -lila változatról így gyors fűztem egy hematit-kristály-ezüstöt is. De a kristályt a legrosszabb helyre fűztem így ez sem látványos. No, nem baj. Ezek szerint lesz nagyon nagyon színes változat is valamikor. ;)
Címkék:
mobildísz
péntek, március 9
Pátka medál bronzban
Na, megszenvedtem ezzel a fűzéssel és a kép feltöltésével is. Folyton elforgatta a képet a blogger és nem értettem. Azért jó néha az informatikus a háznál, így a férjem kisegített.
Szóval muszáj volt újra megfűzni ezt a medált, mert az előzőnél a cseppek épp nem fértek bele és nem úgy állt ahogy megálmodtam. Hát azokkal most nincs gondom. De nem mondom el, hogy mivel van, mert összességében azért tetszik. :)
Címkék:
befoglalás,
herringbone,
medál,
nyaklánc
Pár apróság
A szív a tanfolyam miatt lett megfűzve, és ha már meglett akkor kialakult belőle egy medáldísz amit a Matyi fiam barátjának az anyukája kapott köszönetképpen. :) A másikon nem látszik a formája, pedig egy virág. Na, majd holnap csinálok jobb képet róla. De most végre örülök, hogy a gépemen van képjavító program és tölthetek fel képet. :)
szerda, február 29
Seruzád újra
Bevallom, hogy lusta vagyok mintát készíteni, főleg ehhez a medálhoz. Annyi extra útja van, annyi gyöngyöt kell befűzni-rajzolni, hogy nem volt kedvem nekiállni a rajzolásnak. Igaz, nincs 2 napom sem rá... így inkább fűztem egy új medált és fotóztam lépésenként. Így sem sokkal gyorsabb a minta, de azért fele idő. :) Már csak a páromra várok, hogy a tegnap este romjaiba széteső gépemen újratelepítsen ezt azt ami kellene a mintakészítéshez. Addig mutatom az új medált. Még nem tudom, hogy a mintában mennyire fog összefolyni a sok fekete-kristály. Mikor válogattam a színeket még jónak tűnt... majd eldöntitek. :)
Címkék:
befoglalás,
medál,
nyaklánc
vasárnap, február 26
Seruzád medál
Sajnos nem színhelyes a kép. Sokkal erőteljesebb élőben a fukszia szín, a Twin gyöngyök lila közepe sem látszik, meg a szélén a lüszteres zöld fánk is kristálynak tűnik. De hát ez most már ilyen marad. Nagyon akartam már Twin gyöngyökkel fűzni. :D És a végén alig látszik, hogy az az alapja az egésznek. :)
Címkék:
befoglalás,
medál
szombat, február 25
Rella nyaklánc
Hát úgy nézzétek, hogy ezt 3 hete kezdtem el. Aztán egyre másra jöttek a gyöngyös csomagok, az ékszerkészítési felkérések és mindig félre lett tolva. Na, tegnap este és ma reggel befejeztem. Mert megint sztrájkolok. :D
Címkék:
befoglalás,
medál,
nyaklánc,
peyote,
spirál
vasárnap, február 19
Pátka medál
Mostanában nagyon sok félkész ékszerem van. Mindig közbejön valami, vagy nem tetszik a végeredmény és változtatni akarok rajta. Ez is tele van hibával, amikről tudom, hogy másként kellett volna fűzzem. A következőhöz már tudom, hogy mit kell csinálnom, hogy jobb legyen. De nincs szívem kibontani, ilyen marad. :)
A sziromhoz az inspirációt Shila egyik karkötője adta. Köszönöm neki!
Címkék:
befoglalás,
herringbone,
medál,
nyaklánc,
peyote
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








