Oldalak

vasárnap, április 29

Pillangó


Az úgy volt, hogy kezdő koromban esztelenül gyűjtöttem a szebbnél szebb képeket gyöngyfűzött ékszerekről. Ami megtetszett azt lementettem, mondván, hogy a színei, a formája, valamilyen része inspirálóan hathat később. Így volt ez egy újság egyik lapjával is, ahol egy sorozat pillangó volt. Nem tudom milyen újság volt, de nagyon kisméretű volt a kép rajta, csak a forma látszott. Hát pár hete úgy döntöttem, hogy most ezt megfűzöm a magam feje után valahogy. Nem mondom, hogy megtenném még egyszer. De legalább kész. :)

Szivek

Csütörtökön összeültünk megint Zsuzsával és Katival egy kis közös fűzögetésre. Ilyen szíveket fűztünk. Először fülbevalóra gondoltam, de elvetettem, mert nekem túl nagy, így a táskámat fogja díszíteni. :)
Minta: Kreativ-Keller Michaela Stefan

csütörtök, április 26

Vétó szett




Férjem szerint "csitris" szett. :) Mikor megjöttek a gyűrű és fülbevaló alapok tudtam, hogy valami hasonlót fogok csinálni. A gyűrű nem tökéletesen olyan lett mint amit megálmodtam, de így is tetszik. De már tudom, hogy lesz ez másmilyen is. ;)

szerda, április 25

Írisz


Kedves tanítványom búcsúajándéka volt ez a gyönyörű üvegmedál. Már akkor is Írisznek láttam, most meg megerősítettem ebben a tudatban. :D Nagyon tetszett és nagyon tetszik! Köszönöm Judit!!! A nyakláncrészen sokat gondolkoztam, mert valahogy semmi nem volt elég JÓ neki. Végül Kandy hurkáját próbáltam ki és bejött. :) Neki is köszönöm!

vasárnap, április 15

Fosszília


Ajándék fosszília ásvány kaboson van a közepében. Kriszta lepett meg vele. Pont az én színeimben, pont az én kedvemre valóan. :) Úgyhogy most van egy szép nyakláncom amit nem hagyok leszedni magamról. :)

szombat, április 7

Majdnem Ametiszt

Volt pár szabad óránk és összeültünk Katival és Zsuzsával egy kis fűzögetésre. Az Ametisztet néztük ki, de valahogy mindegyikünk másképp képzelte a végeredményt. :) Én így! Megfűztem majdnem teljesen, aztán a díszítését lebontottam, mert nekem már sok volt. És ezt fűztem helyette. :) Nem mondom, hogy megfűzném még egyszer, de végül is a vége tetszett. :)

péntek, április 6

Boldog Húsvétot kívánok!


A tanítványaim által készített tojások képével kívánok nektek boldog nyusziünnepet. :)
Na jó, azért a középsőt én készítettem. De a többit ők fűzték. :)