Ő volt az első videómintám. Még nagyon kezdetleges, tanulni kell a videózást is. De aranyos, apró bogyókát fűzhettek meg vele. Én díszítettem saját magam készített gyanta elemmel, de ti akár összefűzhetitek egy karkötővé vagy tehettek alá-fölé valami mást is.
csütörtök, május 9
kedd, május 7
Piackutatás :)
Sziasztok!
Elnézéseteket kell kérjem, hogy 3 éve nem vezettem a blogomat, de egyszerre nagyon sok minden volt rajtam és el kellett engedjek ezt azt. És most már nem tudom, hogy látjátok-e értelmét annak, hogy ez a blog fent maradjon, folytatódjon.
Mit gondoltok? Hozzam továbbra az ékszereket? Vannak ám fűzéseim, vannak újdonságaim :)
Érdekel még titeket a blogok olvasása?
És ha igen, ti honnan tudjátok, ha valaki írt a blogjában?
És hogy ne csak szöveg legyen itt, hozok nektek egy hírt és hozzá képeket.
Elindítottam egy YouTube csatornát, ahova hetente feltöltök egy-egy új minta videót. Például ez az egyik ékszer, amit megfűzhettek.
14 éve fűztem meg először, azóta várja, hogy minta készüljön belőle. Most megszületett. Ha megfűzitek, jelzitek azt nekem valahogy? :)
szerda, július 7
Apróságok
Tudom, hogy nem sokat mutatok mostanában, de higgyétek el, dolgozom közben. Csak nehezen jutok oda, hogy fotózzak. Próbálom behozni a hátrányt, így most egyszerre két medált is mutatok. Velem lesznek szombaton a Ráckevei KeveFeszten :) Gyertek nézzetek meg.
Az első csak egy petymegelt apró medál, amit egy megmaradt carrier gyöngy befoglalásával értem el. És persze a maradék, hasonló színű delicáimmal. Aprócska, de van aki így szereti ;)
Ez meg csak egy kiskupak vagy gyöngykupak vagy makkocska :D Ki melyik nevet szereti jobban. Érdekes élmény volt... csak játszottam a megmaradt gyöngyeimmel, nem volt kedvem elpakolni őket, így ez a medál született.
Ja, és ha érdekel titeket a KeveFeszt, akkor ITT olvashattok többet róla. És ha már ott vagytok, maradjatok, kedveljétek az oldalamat, hogy ne maradjatok le a híreimről ;)
csütörtök, június 17
péntek, február 26
Kérdésre a válasz
A héten valaki feltette nekem a kérdést, amit sokan feltettek már nekem az elmúlt években és úgy gondoltam, hogy akkor lehet érdekel titeket annyira, hogy írjak róla.
A kérdés így hangzott: honnan tudod, hogy az a gyöngy pont oda való?
A válasz: nem mindig tudom, de azért a sok év tapasztalata szerint érzem, hogy működni fog vagy sem. Illetve azt is tudom, hogy miként lehetne, hogy az a gyöngy mégis illeszkedjen. Nagyon gyakran úgy indítok egy gyöngyfűzést, hogy egy alapanyag biztos benne, a többi változhat. És akkor addig forgatom, addig fűzöm, míg az az egy alapanyag belefűződik és jól mutat. Ilyen volt például, amikor az új kétlyukú gyöngyöt akartam kipróbálni. Fura neve van, nekünk, magyaroknak a neve mást is jelent: Piros par Puca.
Mivel kísérletezni akartam ezzel a gyönggyel, így két projekt is született és nem mondanám, hogy látszana a két ékszeren, hogy bele lenne erőltetve a gyöngy. Mert a sok éves gyakorlat szerint már érzem, hogy mit kell mellé tenni, hogy kerek egész legyen. Ráadásul nagyon szeretek kísérletezni!Tácia medál és Valencia bogyó
És nagyon szeretek a gyöngyfűzéssel kapcsolatban kérdésekre válaszolni, így ha kérdésed van, tedd fel. Akár itt, akár a Facebookon.
hétfő, február 22
Életjel+ új webbolt
Olyan régen nem jelentkeztem, hogy más szégyellem magam és elnézéseteket kérem érte. Nem azért nem jelentkezem, mert nincs mit mondanom, hanem mert túl sok történik most körülöttem. Ha mindenről írnék egy egy kicsit, akkor is sok lenne :D
Na jó, azért megpróbálom. Jövök minden nap egy kicsivel a mindennapokból, ok?
Például láttátok az új webboltomat?
Ne legyetek nagyon kritikusak, mert még mindig csak épül és szépül és lassan töltöm bele a tartalmat.
Azért véleményt írhattok róla ;)
szerda, január 6
Hetti fülbevaló
Ezzel a fülbevalóval fogok búcsúzni a Gyöngyfűzők Klubjától. Jó volt ez a több mint egy év. Inspiráló és munkás volt, hogy havonta kötelező volt 2 mintával előrukkolni. Biztos hiányozni fog.
Ahogy látjátok, ez nem egy hagyományos fülbevaló. Két részből áll össze: a peyote technikával befoglalt apró rivoliból, aminek a háta a bedugós fülbevalót takarja és az alján csüngő, hold alakú lógórészből. Én élveztem tervezni, remélem a Gyöngyfűző Klub tagjai élvezni fogják megfűzni :)
Január 14-ig még csatlakozhatsz a Klubhoz egy havi előfizetéssel.
szerda, december 30
Giza medál
Szerettem volna egy szirmos medállal búcsúzni a Gyöngyfűzők Klubjától. Ilyenre sikerült :) Én mindig is szerettem a szirmos, virágos medálokat. Remélem nektek is tetszik!
Ha tetszik a medál, akkor a mintáját a Gyöngyfűző Klub előfizetésével szerezheted meg!
szombat, december 26
Mályva kásákból horgolt karkötő
Rég horgoltam már. Hiányzott. Ennyi ennek a karkötőnek a története.
Vagy hát még sem. Évekig horgoltam. Talán a sok technika közül az egyik legkedveltebbem. És most mégis alig jut időm rá. Talán ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem ezt az egyszerű, mégis mutatós karkötőt. Jó volt :)
Eladósorba került, ITT megveheted!
kedd, december 8
Mikulás sapka és Masni
Minden évben eljátszom, hogy nincs mit a csomagok mellé adni, valami apróságot, valami ami karácsonyos. Ezért minden évben igyekszem valamit még kitalálni, ami akár ajándékkísérő, akár karácsonyfadísz is lehet. Most is emiatt fűztem egy Mikulás sapkát és egy Masnit.










