Oldalak

szombat, augusztus 4

Tűtartók

Ezeket még a nagy peyote fellángolásom idején készítettem. De mivel ez nem ékszer, ezért el is felejtettem lefotózni és megmutatni. Látható, hogy melyik volt az első, ugye? Mert az úgy indult, hogy a nagy peyote fűzéseim közepette mindig maradt pár szem delica színenként. Ezeket összeöntöttem egy üvegcsébe és mindig gondolkoztam, hogy vajon mi legyen velük. Aztán ránéztem a tűtartómra, hogy milyen karcos már, le kéne cserélni. Na, innen jött az ötlet, hogy inkább feltúrbózni kellene. És máris összepárosítottam a maradék delicás kérdést a tűtartó fűzéssel :) 
 Az első (bevallom őszintén) nem sikerült nagyon jól. Nagyon nem segített a tűtartó formája, ami, ahogy látjátok, nem kerek, hanem lapos. Eredetileg egy Rotring ceruzához levő hegyek voltak benne, biztos ismeritek a formáját :)
Aztán jött az ötlet, hogy milyen szép is lenne folton foltosan :D És akkor már tudatosan válogattam a delicákat és alakítottam a mintát a mennyiségtől függően. Ez már teljesen jó lett. Passzentos is, nem göcsörtös és szépen fekszik :)
Na, de itt már elgurult a gyógyszerem és delicát nem kímélve vágtam bele egy újabb tűtartóba. Megvallom, ezt imádom :D Bármikor fűznék még egyet ;)
Már lesem a nagykereket, hogy hol tudnék pont ilyen üvegcséket beszerezni, hogy kiélhessem a vágyaimat :D Ha beszerzek ilyen üvegcséket, akkor érdekeltek lennétek a mintában/egységcsomagban?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése